Ez lenni én...

• Somorátor, alapbiosz, genetika: a tojások tyúkhozamára jellemző a ...ööö... a tyúkok tojáshozamára...
•  

• Trenya, Ilcsiéknek, bioszfak, szaporodás: az evolúció ...ööö... ovuláció
•  
• Botond, angol: tanárnő! Az 'I can't swim' az olyan, mint az 'I hate football'?
• Tanárnő: ???
•  

• Timióta: képzeljétek, anyukám testvérének az anyukája azt csinálta, hogy [...]
• Lili: de Timi! Az a nagymamád!
•  

• Ofő, irodalom: valahogy úgy képzeljétek el, mint Bruce Lee.
• KáVé: Bruce Lee is nyugatos költő volt?
•  

• Ofő, irodalomórán: és most nézzük a Barabás című novellát. A cím előhívja a művelt olvasóból, hogy... Ki is volt az a Barabás?
• Osztály: ???
• Ofő: Pilátus kérdezte a népet, hogy kit engedjenek el, Barabást vagy Jézust? Ekkor a nép kiabálta, hogy...
• Osztály: ...Barabást --- Párhuzamosan az osztállyal, KáVé: ...Jézust
• [no comment. ez azért fájt.]
•  
• Zoli, Angiéknál, bioszdogán: tanárnő! mi az az 'Ó'-s vércsoport? Ilyenről nem is tanultunk!
• [nullás...]
• [Ugyanezen a bioszdogán Zoli két férfi kromoszómát keresztezett egymással, létrehozva így az F1 nemzedékben az YY kromoszómát. muhaha]

Ha-ha.

Néhány ember nem is ember. Tegnap néztük (volna) a Svejket, ami szokás szerint semmit nem ért, mert a felénél el kellett jönnünk drága Volán nem túl barátságos menetrendjének köszönhetően.

1. csalódás: Kilépünk az ajtón, szöszi 'portáscsaj' flegmán odaszól, hogy: mit képzeltek? Ugye ezt nem gondoljátok komolyan? 2 perc van hátra a felvonásból. [+ egy szerencséjére elpusmogott káromkodás.] - Ha nem siettünk volna, és nem lennénk jól nevelt széchenyisek [ha-ha. :)], akkor... Akkor sem lett volna semmi, mert túl toleránsak [beszariak? :D] vagyunk ahhoz, hogy ilyenekre visszaszóljunk. :D Úgyhogy ott is hagytuk egy 'megy_a_buszunk'-kal. Pedig szívesen kifejtettem volna, hogy drágaszívem, vagy most megyek, vagy 3 és fél óra múlva. Ha megígérnéd, hogy nem dobsz ki a színházból fél 11-ig, esküszöm, visszamennék. De mivel egyetlen alternatíva az, hogy a békaréten üldögéljek 0 fokban 2 és fél órát a szétvert 'csak_a_szentlélek_tartja_össze' padokon, ezért inkább mégis a hazautat választom. ...

2. csalódás: Laura. Mondjuk nem is vártam tőle többet... Ő megoldotta a maga hazajutását. Először azt mondta, hogy a pasijával megy haza. Aztán - hogy még véletlenül se merjünk hárman bepofátlankodni hozzájuk - kitalálta, hogy még útbaejtik a teszkót. Na erről annyit, hogy negyed 9 körül lett vége az előadásnak, 20:48-kor pedig bejelentkezett msn-re. Jóó gyors teszkózás lehetett... Aztán ma Bea fültanúja volt annak, mikor Dalmának mesélte, hogy az apja hozta haza. Baszki. 7 személyes kocsijuk van. Fájt volna neki, ha velünk kellett volna töltenie azt a 25 percet a hatoson? Bizonyára.

Na mindegy. Ebből is csak azt szűrtem le, hogy milyen jó, hogy nem ilyen emberekkel veszem körül magam. Illetve milyen jó, hogy megtaláltam azokat, aki nem ilyenek.

[Előzmény: őszi szünet előtt írtunk kémiából, de óra közben Szumzi mondta, hogy ma írhat javítót, aki akar. Én nem akartam.]

Kedvenc főszereplőnk, Timióta betör a németterembe, elkezd kiabálni:

• Márti, Márti, ma mindenki ír kémiából!
• De miért?
• Mindenki ír kémiából!
• De miért???
• Mindenki ír kémiából!
• DE MIÉRT???
• [elfordul, elindul Bea fele] Mennyi volt az AVON, Bea?
• MolnárTímeaaaaaa!
• Tessék?
• Miért ír mindenki kémiából? *mosolyog_szépen_néz*
• Ja, azt nem tudom.

 

---

Ami még eszembe jut:

• hibátlan lett az angolom és a németem is :O
• pillanatnyilag I'd like to be a dentist / ich plane Zahnarzt zu sein
• fázik a lábam
• nem találom, mikor lesz nyílt nap a FOK-on, és ez bosszant
• lehet, hogy Zsomborral megyek nyelvvizsgázni
• mennem kéne fürdeni
• valakihez úgy odabújnék

Idióta vagyok. Félig. Félig mégsem. Ahelyett, hogy Zsömiékkel halloweeneznék, itthon ülök. Ugyanezt tegnap is elsütöttem, Sz.Zsófi bulijával. Mondjuk volt is okom rá, hogy itthon maradjak. Tegnap voltunk Bodies-on, érdekes volt, furcsán hangozhat, de tetszett. Utána körbesétáltuk Pestet Fruval és Annával, és végre eljutottam a régen vágyott 'geohelyre', a Margit-híd középső pillérjének alagútjába. Annyira hangulatos volt a köveken ülve szendvicset majszolni... Csapkodtak fel a hullámok, előttünk a Parlament és a Budai vár - fú, leírhatatlan... Nagyon tetszett. :D Lejártam a lábam, de ez nem jelentett újdonságot. Jó volt olyan helyeket újra látni, amikhez kellemes élmények kötődnek. :)

Aztán hazaestem félholtan, és nekiállhattam sütni. Úgyhogy félúton úgy döntöttem, nem megyek Sz.Zsófihoz. Pedig tényleg, igazán szerettem volna menni. :( Ma lezúdultak keresztanyámék, ami végülis egész jól sült el, lévén, hogy Dórival foglalkoztam végig. Imádom Dórit. Ha ő nem lenne, nem is tudom, ilyenkor mit csinálnék?... Aztán valamikor 7 óra előtt ők is hazakeveredtek, jött a rendrakás. Kb. 8-kor riasztottam Zsömit, hogy még mindig nem tudom, megyek-e. Aztán végülis itthon maradtam, mert leghamarabb 10-re értem volna oda, és kissé féltem volna fél 10 körül, töksötétben Dújv belvárosában kóvályogni. De mégis, úgy hiányoznak. :( Mondjuk az is igaz, hogy erre az utolsó nyugis éjszakára is valamilyen szinten szükségem volt. De akkoris. Elmehettem volna 2 este, a két kedvenc társaságommal, 2 különböző helyre, tök jó lett volna, ehelyett itthon ülök, és bioszozom, mert muszáj. Elegemvan.

A tegnapi buli kihagyását egy ok miatt nem bánom: beszélgettem Gáborral, és rájöttem, hogy ez nekem jó. Van benne valami, ami miatt valahogy közelinek érzem magamhoz. Mintha ezer éve ismerném. Közben meg találkoztunk 2x... És mégis, hiába félig ismeretlen, mindig tudunk valamiről beszélni. Kevés embert sorolok a megunhatatlan kategóriába, de ő oda került. :)

Összedobtam egy videót, mertcsakúgy.

Régen írtam. Nagyon régen. Ez nem azt jelentni, hogy nem volt miről. Épp ezaz, annyi minden történt velem, hogy sosem volt elég időm ahhoz, hogy leírhassam az épp aktuális sztorit, mert már jött is a következő; és csak halogattam, és halogattam... Aztán szépen lassan el is felejtettem, hogy létezik egyáltalán blogom.

A nyaram hihetetlenül fantasztikus volt, remek, kiváló, szuper. De ezt valahol emlékszem, hogy részleteztem. Talán a spacemen.

Most meg suli. Kezd elegem lenni. Bár, most épp Széchenyi-hét volt, egész jó volt, de temérdek dogát elcsúsztattunk arról a hétről a szünet előtti 3 napra, úgyhogy valami azt sejteti, hogy sikerült lerontanom néhány jegyemet... Mindegy. Nem érdekel. Csak a bioszra és a kémiára fogok ezentúl kocnentrálni. A társadalomismeret meg társai meg szétpukkadhatnak. Na de szécsényihét. Kellemesen csalódtam az osztályomban. (Kiv. Robi, de ez mellékes...) Megvolt az összetartás, egymás segítése, összhang, meg minden, ami kellett. Amíg mindenol mentek a viták, nálunk csodálatos volt az együttműködés. SZERETEM AZ OSZTÁLYOMAT! De így, együtt. Megérdemeltük volna, hogy nyerjünk. Dehát az e-sek, ugyebár... és már nem is kell befejeznem a mondatot. Sebaj. Legalább nincs lelkiismeretfurdalásom. Mi tisztán játszottunk. :) Azért sajnáltam őket a koalíciós ügy miatt... csúnya dolog volt ez az 'ABC' részéről. Nem is vettem részt benne, mégis bánt...

Aztán. Pasik. Hülyék. Mertcsakúgy. Most épp nincs okom jót mondani róluk. Valakiben csalódtam. Pedig engem nem is érint ez az ügy. De olyan rossz látni... Aztán egy másik meg... á, nem is tudom.

    Takács tanár úrnak remélem fürge lábai vannak, mert futhat az örök hálám elől, ami üldözni fogja. De miért futna? Hülye vagyok. Mindegy. Szóval megint sokat köszönhetek neki. Annyira jó volt ez a hétvége.
    20-an voltunk egy hatalmas buszban. Söfőrrel együtt. Engem Adonyban vettek fel. Kedves volt tőlük, nem kellett a 4:40-es busszal lemennem Dújvba. Visegrádon megnéztük ezredszer a Fellegvárat, aztán elmentünk bobozni. Ez az első alkalom, hogy ott voltam, és nem boboztam. Jobban lekötött a közelben lévő láda, amit Fruzsival, amint tudtunk, felkerestünk. De utána sem boboztam. Nem tudom, miért. Pedig szeretem az ilyeneket, általában le sem lehet rángatni a mozgó "szórakoztatógépekről", legyen az hullámvasút vagy éppen bob. Most kimaradt. Nem volt kedvem sorba állni...
    Délután, miután a szállásra értünk, megint elmentük ládázni. Azt hiszem, sikerült Kristófot is megfertőznöm gc-lázzal. :) Olyan aranyos. Rohangált össze-vissza, annyira lelkes volt. Este meg kint ökörködtünk. Befontam Jadló haját 3 copfba, plusz kapott egy helyes kis kokastaréjt(?) is. Engem meg felemeltek két ujjal, Ubi Zeller módra. Sikerült nekik.
    Másnap túráztunk a Rám-szakadékban. Annyira nem rajongok a túrákért, de ez valami csodálatos volt. Mentünk a völgyben, a köveken ugráltunk, a falon másztunk a korláton kapaszkodva... Ez való nekem. Ezerszer hangulatosabb, mint egy átlagos erdei túra. Kristóffal ezt az utat is végigládáztuk. Megküzdöttünk érte rendesen. Tele vagyok harci sérülésekkel, agyonvagdosták a lábamat a gazok.
    Az idő szuper volt, a társaság helyettesíthetetlen, a szállás remek (50 férőhelyes, (két)szobánként egy fürdő, a Duna partján...). Nagyon jóóó volt minden. Úgy visszamennék. Csak Angi és Zsolték hiányoztak onnan...

    Ezt is Zsoltnak köszönhetem. Mint sokmindent. Ha ő annak idején nem von be ebbe a társaságba...
    Zsófi és Marci, a két talpraesett főszervező_sofőr hatalmasra nőtt a szememben. Ilyen remekül megszervezett utat... Le a kalappal. Nagyon élveztem. A társaság is szuper volt, bár, hiányoztak a többiek.
    Hosszú-hosszú út után megérkeztünk a szállásra, ahol drágaságos Szárcsánk (nem) nagy szeretettel fogadott minket. De a hangulat kompenzálta ezt a kis apróságot. (De a kakaót sosem bocsájtom meg neki...! Kidobta a szemétje.) Délután túra, egy rétre, ami szép volt, csak már a saját agyamra mentem a kényszeres növényhatározásommal. Asszem agyamra ment a csákvári_biosz_jegyzőkönyv. Este elmentünk bowlingozni. Én ezt élveztem a legjobban. Ahhoz képest, hogy először  játszottam, annyira nem is ment rosszul. (Na jó, de...:P) Egyszer elsőre taroltam, véletlenül. Még a vonal mögé is beestem, akkora lendülettel engedtem el a golyót.
    Másnap paintball. Nagyon vártam, és épp ugyanakkorát csalódtam benne. Nekem ez túl agresszív sport. Még most is virít a szép 5 cm átmérőjű lila foltom a jobb karomon. Szóval nem nekem való "játék", de azért örülök, hogy kipróbáltam. Aznap délután barlangfürdő, hogy mindenki láthassa a harci sérüléseinket. :D Nagyon élveztem. Viszont ahogy hazaértünk, szó szerint kidobtam magamból, ami bennem volt. Megártott a sok Bolero. Rég voltam már ilyen rosszul. De ez mellékes. Másra aznap nem emlékszem, mert hamar lefeküdtem aludni.
    3. nap visszamentünk a barlangfürdő melletti parkhoz, körbejártuk, ládáztunk, csónakáztunk, vízibicikliztünk, fagyiztunk, satöbbi. Nagyon jó volt. Később túráztunk mégegyet, kb. 1 órán át, hogy 5 percet tölthessünk egy barlangban, ami csak barlang. De én még ezt is élveztem. Jó volt a társaság... :)
    Na jólvan, jólvan, ennyi elég lesz, fáradt vagyok. Nem tudok már fogalmazni.

Új ismerős: Dani, Gábor :)

    Gondoltam, bemásolom a tizenkettedikesek búcsúztatóját, hátha erre téved egy sorstársam, és tud belőle meríteni. Én is merítettem netes forrásokból, de a 98%-át átírtam, maximum a logikai sorrend és 2-3 kulcsgondolat egyezhet.

 

KEDVES BALLAGÓ DIÁKOK!

            Az ember életében elkerülhetetlenül megjelennek olykor nagyon várt, és olykor kevésbé várt események. A két véglet közös pontjának hatalmas jelentősségüket tekinthetjük. Ezek a pillanatok felejthetetlen állomások, emlékezetesek maradnak egész életünkben. Egy ilyen ünnepi esemény részesei vagyunk most. Az, hogy ez az élmény számotokra pozitív vagy negatív, talán éppen most tisztázódik bennetek, mikor itt álltok az iskola kapujában, a küszöb átlépése előtt.

            Talán szorongás fog el benneteket, ha arra gondoltok, hogy eljött a búcsúzás ideje. Búcsúzás az iskolától, egymástól, a tanároktól, diáktársaitoktól, mindazoktól, akikkel együtt voltatok, együtt éltetek, tanultatok és dolgoztatok az itt eltöltött 4, illetve 8 év alatt. Hosszú idő. Ezalatt kiismertetek mindent. Tisztában vagytok vele, melyik tanteremben melyik szék billeg; melyik táblán csikorog leginkább a kréta; hol lehet észrevétlenül puskázni; melyik teremre milyen padfirka jellemző; melyik ajtó van mindig nyitva, illetve zárva. Kezdetben nem lesz könnyű beilleszkedni az új környezetbe, de előbb-utóbb ott is megszokjátok, megtapasztaljátok, melyik székre ülhettek nyugalommal.

            Próbáljátok az elválás jó oldalát is szem előtt tartani: vár rátok az élet. Olyan úton indulhattok el, amit szerettek – hiszen ti választottátok.

            Ez a sok-sok ember, aki most körülöttetek áll – szüleitek, rokonaitok, tanáraitok, ismerőseitek –, mind segítettek, segítenek és segíteni fognak céljaitok elérésében. Minden jelenlévő kapcsolódik hozzátok, és számukra fontos, hogy a ti életetek elképzeléseitekhez méltóan alakuljon..

            Sokan állítják, hogy középiskolai éveik szolgálnak a legmaradandóbb élményekkel. Ez – még ha most nem is így látjuk – gondtalan, felszabadult, nagyon boldog időszak. Gondoljatok csak a hajókirándulásra, a Széchenyi héten lévő megmérettetésekre vagy a szalagavatót megelőző sok-sok próbára. Ezek a programok nemcsak elfoglaltságot biztosítottak. Elmélyítettek olyan kapcsolatokat, és magukban hordoztak olyan momentumokat, amik emlékezetesek, és ezeket az emlékeket senki nem veheti el tőletek.

A továbbiakban – főiskolán, egyetemen – újabb és újabb teljesítendő feladatok árasztanak majd el benneteket, és lehet, hogy hiányozni fognak a most még oly tragikusnak ítélt témazáró dolgozatok.

            A gimnázium számos kiváló eredménnyel büszkélkedhet, aminek a hátterét az erős tanári kar biztosítja. Ha sikereket értek el, gondoljatok arra, ez részben az ő érdemük is.

            Hamarosan itt az érettségi, amire a kezdetektől készülünk. Őszintén remélem, hogy mindenkinek sikerül úgy teljesítenie, és oda megérkeznie, ahogy és ahova elképzelte.

            Bár, most elhagyjátok az iskolát, mi továbbra is örömmel látunk falai közt minden egykori diáktársat. Bárhova is sodorjon el benneteket az élet, egy részetek mindig ide fog tartozni, kötődni, hiszen itt nőttetek fel, itt kaptátok meg az alapköveket, amikre a továbbiakban – egész életetek során – építhettek majd. Reméljük, sikerrel fogjátok ezeket hasznosítani! Sok sikert kívánunk a továbbiakban, mind az érettségihez, mind a nagybetűs élethez!

    Majdnem sírtam. De végülis kibírtam.
    Sosem vagyok beteg, csak akkor, amikor nem kéne. Teszem azt, töri témazárók idején képtelen vagyok elkapni valami vírust, de ha szükségem lenne a hangomra, richtig berekedek. Most is. Én mondtam a ballagási beszédet, köhögtem előtte, megfulladtam utána. Mégis, valami isteni csoda történt, mert a szövegbe nem köhögtem bele. Végigmondtam. Aztán eljöttem a mikrofontól. Ennyi. Senkit nem érdekeltem, csak én izgultam agyon magam. Illetve nem. Ha nem lett volna ez a köhögés-dolog, nem féltem volna cseppet sem, gondolván, egy szöveget csak fel tudok olvasni... Na mindegy. Ennyit erről.
    Lányok szépek voltak. Lányok okosak voltak. Lányok díjat kaptak. Legalábbis Fanni és Eszti. Ez tök jó. Viszont olyan izé, hogy mikor rájuktalálok, akkor mennek el. Most ittmarad a furi osztályom, furi emberekkel. Jó, meg persze itt vannak Angiék. Nélkülük nem is bírnám. :)
    Csütörtökön meglepetés-buli volt a ballagóknak. Tetszett ez a gesztus, kedves azoktól, akik kitalálták. Baracson voltunk, Gáborék telkén. Hangulatos hely. Feltaláltuk magunkat. Este póker (végre megtanultam játszani!), szerepjáték (még mindig nem teljesen értem, mert már félig aludtam közben, nem tudtam odafigyelni), aztán alvás, másnap meg takarítás.
    Hazaértem, lepakoltam, összekapartam magam és újra buszra szálltam. Persze egyet megint lekéstem, de az isteni mázlimnak köszönhetően ("faszmák" :D) jött még egy időben a pénteki szombat miatt. Aztán Marciéknál voltunk. Játszottunk. Jó volt, de Baracsot nem körözte le. Hogy is tudta volna, hisz' az lekörözhetetlen. :) Viszont örömmel konstatáltam, hogy a megjelent "baracsiak" túlélték a rögtönzött_torta_támadásomat.
    Itthon beájultam az ágyba...

    Tegnap 16 éves voltam, ma 17 vagyok, holnap 18 leszek. Életem legeslegjobb szülinapja. Illetve életem legeslegjobb előszülinapja volt a tegnapi. Ugyanis ma csak itthon punnyadok, aztán ha valaki kedves ember gondol rám eme csodálatos történelmi napon, megköszönöm neki szépen.
    Na de tegnap. Úúúúgy szeretem a barátaimat. Angi, Fruzsi, Lilla, Zsófi... Tündérek. :) DVD-zés címszó alatt elcsaltak Angihoz. Lilla megebédeltetett, aztán elsétáltunk a Hold utcáig. Bementem Angi szobájába, ahol egy hatalmas kidíszített doboz állt. [Tudni kell, hogy általában a szülinapok előtt előtörnek kreatív hajlamaim, és százezer réteg papírba csomagolom az ajándékokat. Lilla is kapott ilyet.] Szóval kissé megrettentem a látványtól, hogy te jó ég, leszáradnak a kezeim, mire ezt kicsomagolom. Ezután jöttek azzal a dumával, hogy Zsófi nem tudott jönni. Következő percben Zsófi kibújt az óriásdobozból. Olyan jó vooolt. Ilyet még csak a filmekben láttam eddig. Aztán ücsörögtünk egy darabig. Volt málnaszörptörtám is, SörösZsófi által kreált, lisztmentes piskótatészta-alapú. XD Érdekes volt, de a szándék a fontos... :D Az meg nagyon jól esett. Aztán jött mégegy csomag. És csak bontottam, bontottam, bontottam, bontottam, bontottam, bontottam, bontottam, bontottam, bontottam, bontottam, bontottam, bontottam, bontottam, bontottam, bontottam, bontottam, bontottam, bontottam, bontottam, bontottam, bontottam, bontottam, bontottam, bontottam, bontottam, bontottam, bontottam, bontottam, bontottam, bontottam, bontottam, bontottam, bontottam, [...] több, mint fél óráig, ééés végül kifeküdtem. Kaptam egy fogtündéres pólót. Annyira tetszik. Meg sok-sok kreatív ajándékot, pl. papírzsepi, cellux, 1 forintosok, rajzok, meg Angi által kreált kulcstartó.
    Annyira jó volt minden. Mindenkinek ilyen szülinapot kívánok. Ilynkor úgy utálom, hogy vidéki vagyok. Hamarabb el kellett jönnöm. De olyan boldog vagyok... :)

    Igenis ki fogom gyűjteni, hogy miben hasonlítunk és miben különbözünk Angival. Aztán majd folyamatosan bővítem a gyűjteményt. De ez már beteges... "A tesómra nem hasonlítok így, mint rád." Jó, külsőre mások vagyunk, ő szőke, én barna, neki világos szeme van, nekem sötét, de ez nem fontos. Mondjuk - mindezek ellenére - múltkor vettünk valami üdítőt, ami Bambinak indult, aztán valami cumisüveges löttyöt dobott ki az automata, és egyszerre ittunk, és nem tudom, ezt miért írtam le, de mindegy, szóval utána elmentünk pár emberke mellett, és azt mondogtták, hogy ikrek, ikrek. :D Na:

Különbségek:
- Angi szereti a kéket, én nem
- Angi: Weet hab; én: gyanta

Hasonlóság:
- magasság (jó, tudom, külső, denemérdekel)
- barátokkal való kapcsolat
- szünetekben való magolás
- tantárgyszeretet (természettudományok)
- tantárgyutálat (humán)
- célok (fogorvos?)
- ugyanolyan szekrény
- ugyanolyan cipő
- egyenpóló
- karamellöntetes McFreez-imádat
- szeretünk a földön ülni [a Deichmannban (is)]!
- Bountymajszolás
- pénztalálás (tőlem tanulta! *büszke*)
- szerencsétlenkedés (tőle tanultam! :P:D)
- basszus, még menstruálni is egyszerre menstruálunk (de tényleg XD)
- mindketten bevertük ma a fejünket a buszon, ugyanoda
... majd bővítem ...

Nem részletezném... Szarul esett. Nagyon.

    Ritka szar nap. Eleve nyűgösen keltem reggel. Néha rámjön ez a hangulat, de másnapra általában kiheverem. Most sem félek ettől... de mégis bánt, ami ma történt. Egész nap nem szóltam senkihez, gyakorlatilag minden szünetben egyedül gubbasztottam valamelyik sarokban, és csak olyan emberek szóltak pár jó szót, kérdezték, mi baj, akiktől nem is vártam volna (Blanyesz, Lina, Vivi). Akiktől meg várnám, azok szartak rám magasról. Nem tudom szebben kifejezni magam.
    Az még fájó pont, hogy etikára ma adtam be a fogalmazást ("A barátság"), és csupa olyan áll benne, hogy a barátok segítenek, ha baj van, mindig lehet rájuk számítani, önztetlenséget mutatnak felénk, törődnek velünk, satöbbi... Ezek szerint én olyan embereket tartok a barátaimnak, akik valójában nem is azok. Bea tette a sértődöttet, noha nem neki lenne oka haragudni rám. Milyen dolog már? Tegnap nem jött suliba, mert írtunk matekból. (Megszívta, mert nem írtunk... gáz.) Ma meg hozzám se szólt, de még a közelembe sem jött. (Nem mondom, hogy én annyira kerestem a társaságát, de nehogymár mindig nekem kelljen megindulni.) Ami még meglepőbb, hogy nem is hiányzott. Sőt, mostanában kifejezetten irritál a jelenléte. Olyan idétlenül beszél, egyre többször káromkodik, a fülemnek bántó szavakat használ (pl. "parázok"). Teljesen megváltozott. Tudom, csúnya dolog, de sokszor megfordul a fejemben, hogy ilyen barátra nincs is szükségem. Dóri is fura volt ma. Ő se szólt hozzám. Hát én se erőltettem a beszédet. De azért az bántott, hogy direkt feltűnően jókat vihogtak Beával. Berta meg csak Berta volt. Kaptam tőle csokit. :)
    Ja, és Iván megdicsért tesin. Jól hajítottam... ilyen is ritkán fordul elő. Mondjuk most a nemességgel voltam egy csapatban, jó, hogy figyelt...
   
Meg ami még eszembe jut:
    - Laurának irtó gáz beszólásai vannak, irritál a hangja
    - Angi hiányzik, lassan megbolondulok
    - Zsolték csinálják a JEKA filmet (jeee)
    - Esztert régen láttam
    - holnap megyek Lillához DVDmaratonra
    - most meg valami idióta irodalmi előadásra, mert én ilyen kis szorgalmaska vagyok

    Újabb verseny, újabb szabad szombattól való megfosztás. De kivételesen megérte. Nagyon. Még annál is jobban... nyertem. Nyertem. NYertem. NYErtem. NYERtem. NYERTem. NYERTEm. NYERTEM! Még most sem hiszem el... 9.-es korom óta várok arra, hogy felkerüljön a nevem a suli honlapjára. Ez most talán valóra válik. Végre alkottam valamit a gimiben is. Annyira boldog vagyok. Ildi szerint ez isteni jel, hogy tényleg fogorvosi körökben kell elhelyezkednem. Lehet. Ez a verseny most újabb löketet adott.
     Nem csak a saját sikerem miatt örülhetek. Lilla is első lett, Angi pedig második, de csak mert egy túlokos 12-es volt az ellenfele. Blanzs is 2. lett. Mindenkinek összejött... Timióta meg puffant. Pár nappal verseny előtt azt hangoztatta, hogy az első hely csak Szlobi és közte fog eldőlni, meg hogy ő most nyerni AKAR. Egy különdíjra futotta. De azt mindenki kapott (kiv. 2-3 embert). Szerintem azt is csak azért, mert megsajnálták. (De köcsög vagyok...) A zsűri elnöke meg valami Mukli volt, akire ha ránéztem, nevetnem kellett. De jó fej volt... Itthon jöttem rá, honnan ismerős: Dorzsa küldött egyszer régen róla egy képet, amin jókat nevettünk. :D
    Verseny után elmentünk Angival az Intersparba farmert nézni, aztán felmentünk hozzájuk, megebédeltetett (az anyukája isteni gyümölcslevest főz!), aztán nemtom. Hazajöttem. Tök szeretem Angit. Jövő héten edzőtáborban lesz, nem is tudom, mit csinálok addig nélküle... Már most hiányzik. :(

    Avagy vidéki stréberek a nagyvárosban. :P Egész jó napunk volt. Sőt, szuper napunk volt. Leszámítva azt a 3 órát, amit a versennyel töltöttünk...
    Ez már beteges. Ha megtudom a versenyek helyszínét, az az első, hogy megnézem, van-e a közelben láda. Hát most volt. Úgyhogy GPS-szel próbáltunk odatalálni a ládához, amitől egy utcányira volt a verseny helyszíne. Ez sem ment zökkenőmentesen. (Utólag kiderült, mi volt a probléma. Túl lassan mentünk...) Na mindegy, a lényeg, hogy odataláltunk a kitűzött célponthoz, a Feneketlen tóhoz, és a láda lehetséges helyét is megtaláltuk. De nyilván akkor túrják a földet, mikor MI szeretnénk pont akkor, pont ott ládázni. Kóvályogtunk kicsit, aztán mentünk versenyezni. Hősiesen végigküzdöttük a 3 órát (pontosítok: Angi és Fruzsi hősiesen végigküzdötte, én a felénél feladtam), aztán rohantunk ki az agyszippantó épületből. Ilyen ökörségeket, amiket ott nekünk csinálnunk kellett... Ezek a feladatok földöntúli embereknek voltak kitalálva. Vagy Defiknek. Még jó, hogy csoportos volt... Ja, kiderült ám, hogy Timejjáék most sem bírták ki, hogy ne csaljanak... simán wapolgattak. Ez annyira nem fair...
    Visszamentünk a ládához, de persze még mindig ott voltak a munkások... Sőt, dupla annyian. A földtúrás meg ugyanott tartott, ahol az előtt is. Szédelegtünk kicsit, kajáltunk, játszótereztünk, alternatív jelszót kerestünk, aztán elindultunk hazafele, a tavat megkerülve. Elnéztünk még egyszer a láda felé, és - lássatok csodát - a munkások nem voltak már ott. Megkerestük a ládikát, tettük, amit tenni keleltt, aztán hazafele indultunk. Timejj szerencsétlenkedett még egy sort egy felüljárónál. Csináltam egy csodás videót a hátsó feléről, felfelé menet. Ha valaki igényli, jelezze felém. :D Csak nehogy kiégesse a szemeteket... Tegyük hozzá, nem volt még egy olyan hülye, aki a felüljárón mászott volna át. Mindenki "alul" ment. De nem is mi lettünk volna, ha az egyszerű utat választjuk...
    (Mellesleg: Angit és Fruzsit sikeresen megfertőztem gc-lázzal.)

    Kaptunk kemény 2 napot tavaszi szünet címszó alatt. Igazán köszönjük a nagyfejek bőkezűségét. Bár, lassan már azért is hálát kell adnunk, hogy a hétvégéket nem veszik el tőlünk. Sebaj, végülis majdnem egy teljes hét volt itthon. Majdnem. Csütörtöktől keddig. 6 nap. Illetve nekünk csak 5. Holnap megyünk Angiékkal Bugátra, Budapestre. Imádom, hogy még a versenyekre is a szabadidőnkből kell időt szakítani. Dehát a tanulásért mindent... Akkor sincs kedvem. Most még az önszugeráció sem működik. Az egyetlen pozitív tényező, hogy ott lesz Angi és Fruzsi. Na meg Timejja - az ő jelenlétében az az egyetlen jó, hogy feldobja a hangulatot. Percenként csinál valamit, ami nevetésre késztet minket, mert annyira szánalmas, hogy már vicces. De ettől függetlenül én csípem Timejjt. Néha... Na de nem is erről akartam írni...
    Első év, hogy nem festettem tojást. Első év, hogy igazán kellett volna. Reggel egész korán felébredtem. Nyilván bennem volt a húsvét hétfőn már-már szokásossá vált gyomorgörcs, amit még sok-sok évvel ezelőtt Hegyesi Gáborkánk ültetett belém, mikor beállított fél 8-kor locsolni. Kissé kellemetlen volt azt hallani, ahogy anya mondja neki, hogy még alszom. Aztán végülis nem tudom, mi lett a vége. Lehet, hogy kimásztam az ajtóhoz pizsamában. :D Bár, első locsolóm ma Makóci volt, ő mesélte, hogy járt a Melindánál, de meglocsolni nem tudta, mert még aludt. Ezek szerint nem csak én szundítok szívesebben annál, hogy hagyjam, hogy összebüdöskölnizzék a fejem. Aztán jött András, és rövid időn belül sietősen lelépett. Nem bánom, nem tudtam volna szóval tartani... Lejöttek Zsolték is. Kicsit meglepődtem. Megfordult a fejemben, hogy lejöhetnek, de nem gondoltam volna, hogy tényleg lejönnek. Vödörrel. Fincsi volt... De ettől függetlenül nagyon örültem nekik. Nagyon! NAGYON! :) Jól esett, hogy gondoltak rám is...

    Végre egy nap szünet. De ezt sem érzékelhetjük, mert hétvégére esik. Remek. De méltóan ünnepeltünk. :P Tegnap lent volt nálam Angi, Fruzsi meg Zsófi, átbicikliztünk Kulcsra ládázni. Annyira jó volt... szép volt az idő, sütött a nap, jó, kicsit fújt a szél, de túléltük.
    Ez után egy DVD-zést terveztünk be Fruzsiékhoz, út közben összeszedtük Lillát is a fincsi sütijével együtt. DVD-ztünk hang nélkül, szénné égettük a popcornt és elárasztottuk vízzel a vécét. Szegény Fruzsi... :D
    Utána Eszterékkel találkoztam, lementünk a Mekdóba. Ki tömte a buksiját velem szemben? Magyarország két büszkesége, szívem csücskei, Zubai és Törő Szabi. (L) Mekdó előtt, a csúszdán újra előbújt a nagyongyerek énem, de segáz... Aztán elmentünk Fanniékhoz, aztán hazabuszoztam. Aztán leszálltam a buszról. Aztán hazasétáltam. Aztán kinyitottam az kaput. Aztán levettem a cipőmet. [...] Aztán elaludtam.

    Ma minden összejött. Pozitív értelemben. Annyira boldog vagyok... Tegnap egész nap fizikát tanultam, törihez már nem volt se kedvem, se időm, inkább átmentem apáékhoz kézimeccset nézni, utána meg lefeküdtem aludni, így ma viszonylag kipihenten keltem fel. Apának reggel azon siránkoztam, hogy szorítson nekem, hogy töriből nehogy feleljek, mert csak átolvastam, hogy mit kellett volna tanulnom, de le is tettem a könyvet ugyanzzal a lendülettel, ahogy felkaptam. A buszon se vettem elő, inkább egy jót "aludtam" Bea vállán. A suliban átolvastam gyorsan, mit kellett volna megtanulni, aztán bementünk órára. (Közben imádkoztam, hogy jajj, csak ne engem feleltessen...) És itt jön az, hogy még én sem hiszem el, mi történt. Illetve ez csak az egyik része, amit nem hiszek el. Feltette a bűvös kérdést, hogy van-e önként jelentkező felelő. *néma csend* A következő pillanatban a kezemet nem bírtam visszatartani, egyszerűen fellendült. A tanár megszólalt, hogy jól van, gyere. A lábam is megmozdult, felálltam, odamentem. Közben a fejemben háború dúlt, hogy én hülye, hogy voltam képes... de már késő volt, odaértem az asztalhoz. Kiválasztottam a lefordított lapok közül, hogy melyiket szeretném kidolgozni. Átlátszott a lap, láttam, hogy a forrás a 91-es alkotmány táblázata, lecsaptam rá, rémlett, hogy erről sokmindent le lehet olvasni. Aztán nekiálltam. És írtam, írtam, írtam és csak írtam. Aztán jött a fizika tz, azt is megírtam - szerintem egész jó lett... *kopp, kopp, kopp* Társadalomismereten nagy meglepetésemre kikaptam a 0. órában írt töridogát, és láss csodát... ÖTÖS LETT. Bocs, ötös alá... Ez volt a másik, amit alig akartam elhinni. Én, H. Márta, K. T. Évánál 5-ös töridogát írtam, ráadásul úgy, hogy nem is készültem az órára? ... Jó, az előző órákra mindig tanultam. Most először van eredménye. Azt remélem, hogy ez a sikerélmény ösztönözni fog a további tanulásra. Annyira örülök... :) Gyúrok az év végi töri négyesre. Csúnyán mutat az a hármas a sok ötös között. Jut is eszembe, 4,7 lett az átlagom. Vagy valami ilyesmi. Töri 3, társadalomismeret, kémia 4, többi 5. A kémia bánt, mert tudom, hogy jobb vagyok ennél, és csak azért lettem négyes, mert ellustultam. Túl jól álltam. :) Na mindegy.
    Ma irodalommal tömtem a fejem. 4 és fél heti anyag, 3 vagy 4 óra alatt, nem is tudom... Aztán megint leléptem kézimeccset nézni. :) Most meg félidő van, döntetlen. Viszont lehet, hogy most inkább lelépek aludni. Nagyon fáradt vagyok...
    *hrr... pff... hrr... pff... hrr... pff...*

    Tegnap annyira jó kedvem volt... Ugrálni tudtam volna. Talán ugráltam is. Meg forogtam körbe-körbe. Kezdődött minden azzal, hogy kémia fakon kikaptam az 5-ös dogámat. Ez megadta az alaplendületet a kedvemnek. Töri előtt odamentem Dórihoz, mert nem értettem valamit, erre Bea mondja, hogy látta Zsoltékat az aulában. *becsengettek* Sprint lefele, gyorsan köszöntem nekik, aztán szaladtam vissza. Jó volt őket látni. Így már a töri sem tűnt olyan borzalmasnak. Az éneket gyakorlatilag végigaludtam (a negyed órás Kodály-zenehallgatás remek alkalmat teremtett erre), aztán az irodalmat is túléltem, társadalomismeret meg csak a szokásos... Viszont a tripla bioszt egész jól viseltem. Ilyenkor mindig rájövök, hogy tök szeretem a biológiát. Olyan... logikus. Óra után Angival elindultunk hazafele, mondta, hogy menjek én is a Dózsához, mert az ő busza is onnan indul. Hát a Dózsához mentünk. Álltunk a városházánál a kereszteződésnél, épp szerencsétlenkedtünk, ugráltunk az autók felcsapta víz elől, és mit láttam? Egy világoskék Peugeot-t, HXT rendszámmal, benne Zsolt és Dani. Álltunk a piros lámpánál. Elkezdtem integetni nekik, de nem figyeltek. Viszont egy aranyos őszülő nénike visszaintegetett. :D Aztán mentünk a zebrán, és végülis észrevettek. Egy jó pillanat volt. Szeretem az ilyen pillanatokat. Szóval megint jó lett a kedvem...
    Délutánra meg "mozimaratont" terveztünk Borival és Lillával. A Castingra csak Borival mentem, de a Kabalapasit már hárman néztük. Csalódtam a Castingban. Nagyon gagyi. Gyakorlatilag Oláh Ibolya történetét mondják el - akit én sosem szerettem. Jó, a hangja az jó, elismerem. De ez a film... Eltúlozták azt, hogy a többiek bénának látsszanak Ibike mellett. Ahogy táncoltak... már szánalmas volt. Plusz tele volt sablonos jelenetekkel, és nem volt meg az izgi alaptörténet, ami egy filmet feldob. A Kabalapasi nem volt rossz. Persze gagyi, nagyon gagyi, extra gagyi, de ez legalább szándékosan gagyi, nem a készítők hibája miatt. Tipikus "amcsi film", pasis, csajos, a végén egymásra taláós. Vicces volt. Pont olyan péntek esti barátnőkkel mozizós film. Lilla egyszer akkorát sikított, hogy hirtelen nem tudtam, mi van. De valószínű, hogy csak együttérzett a hapsival, akinek épp belecsípett egy pingvin a... két lába köztijébe. :D Szóval elvoltunk... Ezen a filmen legalább lehetett nevetni. Úgyhogy a boldogsághormonjaim szintje még magasabbra szökött. Aztán hazajöttem. És ennyi.

    Viszlát, régi blog, hello, új. 2008 megérdemli. A környezetem olyan, mint sok-sok virág. Van, amelyik hervad, és van, ami még csak most kezd kinyílni. A régi bemutatkozást meghagytam - egyrészt lusta voltam újat írni, másrészt én ugyanaz a Márti vagyok, mint aki tavaly, minden ugyanúgy igaz rám. Még az ovis jelem sem változott azóta. ;) Viszont a környezetem igen. Ezért is határoztam el, hogy nem a régi blogot folytatom.
    Azok az emberek, akikkel nap mint nap érintkezem, megváltoztak. Vagy én lettem türelmetlenebb. Egyre nehezebben viselem el, hogy Beáék civakodnak körülöttem, drága Bertám pici szívét túl könnyen megsérti egy tollpihe is, Dóri pedig nem hallgat végig. Néha úgy érzem, csak akkor van rám szüksége, amikor a többiekhez nem tud odacsapódni. Van, hogy végig viccelődik az órán, jó kedve van, de ha odafordulok hozzá, hogy kérdezzek valamit, egy gúnyos "mivan?"-nal, és egy kiábránduló arckifejezéssel leráz, és belém ülteti a kérdést, hogy már megint mi rosszat csináltam? Tomival kb. nyár óta nem beszéltem normálisan. Régen órákig beszéltünk mindenről, mindenkiről, viccelődtünk, játszottunk, vitatkoztunk. Szerettem vele vitatkozni. Mindig tudtuk, hogy kinek van igaza, de már csak azért is tovább vitatkoztunk. Most meg? Vagy a vallása ment az agyára, vagy nem tudom, de soha nem ír, ha meg ír, gyakorlatilag akkor se ír, hanem várja, hogy én írjak. Én meg ezt nem szeretem. Ne kelljen minden szót úgy kiráncigálni az emberből. Ennek ellenére szeretem őket. Mit csináljak? A barátaim. Nem tudom őket nem szeretni. Csak kevésbé tudom mostanában tolerálni a nem helyén való viselkedésüket. Talán azért van, mert tapasztalom, hogy létezik ellenpélda. Lehet minden szép és jó, lehet harmónia, lehet veszekedés-mentesen élni, és léteznek igazán önzetlen emberek.
    Mindent a JEKÁnak köszönhetek. Illetve Takács tanár úrnak. Ha nincs a tábor, soha nem ismerem meg Zsófit, Krisztát, Jadlót (XD), Gábort, Borit, [...] és Zsoltot. Ha nem ismerem meg Zsoltot, rengeteg dolog idegen marad számomra. Ő a legszuperebb ember, akivel valaha is találkoztam. :) Neki köszönhetem, hogy belecsöppentem abba a baráti társaságba, amelytől jelenleg a legtöbbet kapom. Legtöbb mit? Mindent. Gondolnak rám, foglalkoznak, törődnek velem. Minden egyes összejövetel alkalmával feltöltődöm élményekkel, és ezekből táplálkozom mindaddig, amíg újra nem találkozunk. Kezdődött a geotúrával, aztán Zsófi-szülinap, karácsony és most Szilveszter. Életem legjobb Szilvesztere. Az idei év volt az első, amikor több helyre is hívtak. Két Kriszta is gondolt rám, de egyik hely sem vonzott igazán. M6-ba nem szívesen mennék, irtózom az ilyen helyektől. Iváncsán meg nem éreztem volna jól magam egy szinte teljesen idegen társaságban. Jó, ismertem a fele társaságot. Valamennyire. De a másik felét egyáltalán nem. És ahol Olívia ott van, ott van pia, cigi, szex... a többibe belegondolni se merek. Nem az én világom. Zsoltékkal viszont úgy érzem, megütöttem a főnyereményt. Minden, de tényleg MINDEN tökéletes. Az emberek, a dolgokhoz való hozzáállásuk, a légkör... Csupa kulturált, aranyos, kedves, segítőkész ember... Jó látni, hogy igen, létezik még ilyen. Most, Szilveszterkor nem az volt a lényeg, hogy "húú, gyerekek, bulizzunk, igyunk, vaduljunk". Szépen eljátszogattunk Peti közösségi játékaival, South Parkot néztünk, szánkóztunk, hógolyóztunk, filmeztünk... Jó volt. Ezt szeretem én csinálni. Az meg egy hatalmas plusz, hogy ilyen fantasztikus emberekkel tehetem...

    Elsőre nem ártana egy bemutatkozás, ugyebár. Márti vagyok. Vagy Mártás. Vagy Márton. Vagy ahogy tetszik... Fenébe, ezt már elsütöttem HotDogon. :) De ezt nyilván sosem tudtad volna meg, ha most nem informállak. Sebaj. Én ilyen vagyok...
    Belekezdtem egy blogba. Hihetetlen... Most kénytelen leszek átírni a bemutatkozót iWiW-en, mert épp ezt ecseteltem, hogy az én életem nem érdemel blogot, mert velem nem történik semmi olyan, ami megosztásra méltó. De talán mégis... Majd eldől. Ha lesz mivel kitölteni a tárhelyet, az már jó jel. De lehet, hogy ez is befuccsol, mint minden, amibe az elején nagy lelkesedéssel belekezdek...
    A bemutatkozásról pedig megfeledkeztem, természetesen. Úgy belemelegedtem a gépelésbe, hogy még én is meglepődtem magamon. Sosem szerettem fogalmazgatni. A bemutatkozókat is milliószor újra szoktam írni... Csodálom, hogy még nem amortizáltam le a Backspace gombot. Térjünk a tárgyra. 1991.04.27. 04:30 Dunaújváros, hangos ordítás --> kicsi Márti világra jött. Jártam oviba (mily' meglepő...), napocska volt a jelem (mily' érdekfeszítő infó...), imádtam. Főleg, hogy a szomszéd csoportba mindig átszaladhattam anyukámhoz. Aztán általános suli... Jól ment, bár sosem szerettem tanulni. Viszont szeretem átélni a tanulás eredményét. Nincs annál jobb érzés, mikor az egész suli előtt említik a nevedet a kitűnő tanulók között. De jó volt, mikor még biciklivel kerekezhettem fél 8-kor keresztül Adonyon... Most bezzeg, Széchenyi Gimi, hajnalban kelés, szaunázás/fagyoskodás a buszon mindennap. Ráadásul most kezdtem a 3. évet itt, nyakamon a fakultációk, félek is tőlük. De ha a többiek túlélték, talán menni fog nekem is.
    Nagy lépésekben ennyi... semmi új, ezek mindenkivel megtörténnek. Nem panaszkodom. Jó ez így... Lehetne sokkal rosszabb. Az meg, hogy milyen vagyok... Én nem tudom leírni, bármennyire szeretném. Majd kiderül a bejegyzésekből. :)