Viszlát, régi blog, hello, új. 2008 megérdemli. A környezetem olyan, mint sok-sok virág. Van, amelyik hervad, és van, ami még csak most kezd kinyílni. A régi bemutatkozást meghagytam - egyrészt lusta voltam újat írni, másrészt én ugyanaz a Márti vagyok, mint aki tavaly, minden ugyanúgy igaz rám. Még az ovis jelem sem változott azóta. ;) Viszont a környezetem igen. Ezért is határoztam el, hogy nem a régi blogot folytatom. Azok az emberek, akikkel nap mint nap érintkezem, megváltoztak. Vagy én lettem türelmetlenebb. Egyre nehezebben viselem el, hogy Beáék civakodnak körülöttem, drága Bertám pici szívét túl könnyen megsérti egy tollpihe is, Dóri pedig nem hallgat végig. Néha úgy érzem, csak akkor van rám szüksége, amikor a többiekhez nem tud odacsapódni. Van, hogy végig viccelődik az órán, jó kedve van, de ha odafordulok hozzá, hogy kérdezzek valamit, egy gúnyos "mivan?"-nal, és egy kiábránduló arckifejezéssel leráz, és belém ülteti a kérdést, hogy már megint mi rosszat csináltam? Tomival kb. nyár óta nem beszéltem normálisan. Régen órákig beszéltünk mindenről, mindenkiről, viccelődtünk, játszottunk, vitatkoztunk. Szerettem vele vitatkozni. Mindig tudtuk, hogy kinek van igaza, de már csak azért is tovább vitatkoztunk. Most meg? Vagy a vallása ment az agyára, vagy nem tudom, de soha nem ír, ha meg ír, gyakorlatilag akkor se ír, hanem várja, hogy én írjak. Én meg ezt nem szeretem. Ne kelljen minden szót úgy kiráncigálni az emberből. Ennek ellenére szeretem őket. Mit csináljak? A barátaim. Nem tudom őket nem szeretni. Csak kevésbé tudom mostanában tolerálni a nem helyén való viselkedésüket. Talán azért van, mert tapasztalom, hogy létezik ellenpélda. Lehet minden szép és jó, lehet harmónia, lehet veszekedés-mentesen élni, és léteznek igazán önzetlen emberek.
Mindent a JEKÁnak köszönhetek. Illetve Takács tanár úrnak. Ha nincs a tábor, soha nem ismerem meg Zsófit, Krisztát, Jadlót (XD), Gábort, Borit, [...] és Zsoltot. Ha nem ismerem meg Zsoltot, rengeteg dolog idegen marad számomra. Ő a legszuperebb ember, akivel valaha is találkoztam. :) Neki köszönhetem, hogy belecsöppentem abba a baráti társaságba, amelytől jelenleg a legtöbbet kapom. Legtöbb mit? Mindent. Gondolnak rám, foglalkoznak, törődnek velem. Minden egyes összejövetel alkalmával feltöltődöm élményekkel, és ezekből táplálkozom mindaddig, amíg újra nem találkozunk. Kezdődött a geotúrával, aztán Zsófi-szülinap, karácsony és most Szilveszter. Életem legjobb Szilvesztere. Az idei év volt az első, amikor több helyre is hívtak. Két Kriszta is gondolt rám, de egyik hely sem vonzott igazán. M6-ba nem szívesen mennék, irtózom az ilyen helyektől. Iváncsán meg nem éreztem volna jól magam egy szinte teljesen idegen társaságban. Jó, ismertem a fele társaságot. Valamennyire. De a másik felét egyáltalán nem. És ahol Olívia ott van, ott van pia, cigi, szex... a többibe belegondolni se merek. Nem az én világom. Zsoltékkal viszont úgy érzem, megütöttem a főnyereményt. Minden, de tényleg MINDEN tökéletes. Az emberek, a dolgokhoz való hozzáállásuk, a légkör... Csupa kulturált, aranyos, kedves, segítőkész ember... Jó látni, hogy igen, létezik még ilyen. Most, Szilveszterkor nem az volt a lényeg, hogy "húú, gyerekek, bulizzunk, igyunk, vaduljunk". Szépen eljátszogattunk Peti közösségi játékaival, South Parkot néztünk, szánkóztunk, hógolyóztunk, filmeztünk... Jó volt. Ezt szeretem én csinálni. Az meg egy hatalmas plusz, hogy ilyen fantasztikus emberekkel tehetem...
