Majdnem sírtam. De végülis kibírtam. Sosem vagyok beteg, csak akkor, amikor nem kéne. Teszem azt, töri témazárók idején képtelen vagyok elkapni valami vírust, de ha szükségem lenne a hangomra, richtig berekedek. Most is. Én mondtam a ballagási beszédet, köhögtem előtte, megfulladtam utána. Mégis, valami isteni csoda történt, mert a szövegbe nem köhögtem bele. Végigmondtam. Aztán eljöttem a mikrofontól. Ennyi. Senkit nem érdekeltem, csak én izgultam agyon magam. Illetve nem. Ha nem lett volna ez a köhögés-dolog, nem féltem volna cseppet sem, gondolván, egy szöveget csak fel tudok olvasni... Na mindegy. Ennyit erről.
Lányok szépek voltak. Lányok okosak voltak. Lányok díjat kaptak. Legalábbis Fanni és Eszti. Ez tök jó. Viszont olyan izé, hogy mikor rájuktalálok, akkor mennek el. Most ittmarad a furi osztályom, furi emberekkel. Jó, meg persze itt vannak Angiék. Nélkülük nem is bírnám. :)
Csütörtökön meglepetés-buli volt a ballagóknak. Tetszett ez a gesztus, kedves azoktól, akik kitalálták. Baracson voltunk, Gáborék telkén. Hangulatos hely. Feltaláltuk magunkat. Este póker (végre megtanultam játszani!), szerepjáték (még mindig nem teljesen értem, mert már félig aludtam közben, nem tudtam odafigyelni), aztán alvás, másnap meg takarítás.
Hazaértem, lepakoltam, összekapartam magam és újra buszra szálltam. Persze egyet megint lekéstem, de az isteni mázlimnak köszönhetően ("faszmák" :D) jött még egy időben a pénteki szombat miatt. Aztán Marciéknál voltunk. Játszottunk. Jó volt, de Baracsot nem körözte le. Hogy is tudta volna, hisz' az lekörözhetetlen. :) Viszont örömmel konstatáltam, hogy a megjelent "baracsiak" túlélték a rögtönzött_torta_támadásomat.
Itthon beájultam az ágyba...
