Kezdem érzékelni, hogy egyetemre járok. Eddig imádtam. Jó fej emberek, csomó program, szabadidő, szabadság. De most... Demóhét. Gáz. Főleg a B2-nek. Ez is biztos miattam van. Ha az A1-ben lennék, az A1 szívna. Ha a D2-ben lennék, a D2 szívna... Na de sebaj, legalább hamar túl leszek a nehezén. Jah, aztán készülhetek a pót zh-ra... Tudom, mindig én mondom mindenkinek, hogy gondolkodjon optimistán. De ilyen esetben minek? Ha tényleg bukom, legalább nem ér meglepetés. Hű, nem is tudom, hogy fogadnám. Kínomban szerintem csak nevetni tudnék. Ha meg kettes lenne, bőgnék. Örömömben. :D Mint Kobzos fizikadogájánál. :D
Az első kémiademóm 3-mas lett, kb. arányos a belefektetett munkával. Tanulhattam volna még... Például gólyahajó helyett. Amúgy is ramatyul voltam, de ez még rátett egy lapáttal a reghetes lánchidazás óta tartó takonykóromra. Meg a másik, hogy jó érzés lett volna úgy végigcsorogni a hidak között, hogy közben valakihez odabújhatok. (Jó, tudom, unalmas, nyálas, lányos, ez van.) Így kicsit nyomasztó volt, főleg, hogy ha körbesétáltam a hajót, mindenhol párocskákba botlottam.
Na de felejtsük ezt el, jó dolgok is történnek. *szünet* Most épp semmi ilyen nem jut az eszembe. xD Ja, kiderült, hogy van egy beloianniszi dzsakuzzi férfiúcska. Végre valaki a környékről... :) Ja és megtaláltam iWiWen azt a srácot, akibe mostanában állandóan belebotlom. Véletlenül. Azt hiszem, ő ült az ölemben a Déliben, miatta (csakis miatta!) nyomtam össze szegény Töpszlit. :D
